Félévi értékelő [serdülő, ifjúsági]

ÉKI Serdülő

Az ÉKI serdülő csapatával egy kemény nyári felkészülést követően álltunk neki a 2019/20-as szezonnak. A serdülő első osztály és az ifjúsági 2. osztály legfiatalabb játékoskeretével indultunk neki a bajnokságoknak, így reálisan csak a tapasztalatszerzés és az erőgyűjtés lehetett a gyerekek elé kitűzött cél. Csapatunk azonban már rögtön az első mérkőzéseken megmutatta, hogy komolyan kell venni minket és egymás után gyűjtötte be komoly ellenfelekkel szemben a két pontokat.

A munkánk elismeréseként a magyar férfi serdülő válogatott 7 játékosunkat is meghívta különböző összetartásokra.

Mindkét bajnokságban komoly tényezőkké vált a csapatunk, ennek ellenére a célok nem változtak: tapasztalatszerzés és erőgyűjtés, hogy a következő évi bajnokság esélyeseként induljunk és az idősebb korosztályaink csapatait erősíthessük.

VKKFT Serdülő

Serdülő elsőosztályú csapatunk szereplését félévi szereplését sajnos sérülések árnyékolták be. A lelkiismeretesen elvégzett alapozás után több kényszerszülte változtatást kellet végrehajtani a csapat felépítésében.

Ennek ellenére a gárda pontazonossággal áll a tabella élén a NEKA-val. Reméljük a folytatás még sikeresebb lesz, mivel szerencsére sérültjeink kiváló formában tértek. Célunk a tavaszi szezonban megőrizni pozíciónkat a tabellán és részt venni a bajnokság négyesdöntőjében.

Szereplésünk eddig bizonyítja, hogy a kézilabdában sosem szabad egy meccset sem félvállról venni, hiszen vesztettünk pontot a papírforma szerint nyerhető meccsen .Koncentráltabb hozzáállással a tavaszi idényben okozhatunk kellemes meglepetéseket.

VKKFT Ifi

A tavalyi ifjúsági társulat jónéhány játékosa már a felnőtt csapatunkban edződik, így az idei csapat gerincét az elmúlt évben még serülő bajnokságban szereplő 2002-es játékosaink adják. Igy előfordulhat, hogy a mérkőzéseken akár három évvel idősebb ellenfelekkel szemben kell helytállni.

Szerencsére hamar felvettük a kellő ritmust és komoly védekezéssel, színes támadásokkal egyre több mérkőzés nyertünk, aminek köszönhetően félévkor a 6. helyen állunk csapatunkkal egy igen komoly bajnokságban.

Az NB2-es bajnokság szintén nagy erőpróba a társaságnak, ahol gyakran felnőtt férfiak ellen kell helyt állni a mérkőzéseken. Az itt elért 6. helyezés a szezon felénél egy kemény sorozat eredménye, amire ez a fiatal csapat igazán büszke lehet.

Ez a teljesítmény a fejlődés szempontjából igen bíztató, játékosaink a felnőtt csapat keretében is helyet tudnak kapni, ami igazán magas szintű erőpróba fiataljainknak.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztás itt: facebook
Megosztás Facebookon