Várat magára az újabb győzelem

A Lipót Pékség otthonában játszott U21-es csapatunk péntek este. Játékosainknak a szoros első félidő után nem sikerült megszorongatni a hazaiakat, pont nélkül távoztak Lipótról az NB II-es bajnokság legutóbbi fordulójában

Hazai góllal indult az első félidő, de Fercsik Dániel és Majczán Dávid találataival kiegyenlítettünk (7′ 3-3). A folytatás szoros küzdelmet hozott, de az ellenfél volt az, aki mindig el tudott lépni 1-2 góllal. Ez a különbség a 17. percben háromra nőtt, amit újra sikerült eltüntetni, Leveszy Ferenc és Horváth Ákos volt eredményes (21′ 10-10).

A szünetig továbbra is fej-fej mellett haladtak a felek. Majczán Dávid lövése után is egy volt közte az utolsó harminc másodpercben. Egyenlíteni már nem tudtunk, a vendéglátónak maradt még ideje egy támadásra, amellyel az utolsó pillanatban kettőre növelték az előnyüket (30′ 18-16).

Felváltva estek a gólok a második játékrész elején, újabb két Majczán Dávid találat esett (34′ 20-18). Elkezdtünk sokat hibázni, az ellenfél kapusa sorra védte a lövéseinket. Közel öt percig nem találtuk a megoldást, ezalatt három gólt kaptunk.

Végül Szentgyörgyi Zsombornak sikerült megtörnie a gólcsendünket (40′ 23-19). Sokáig nem örülhettünk, újra 3-0-s sorozatot produkált a Lipót, még úgy is, hogy Dobos Bálint, fiatal kapusunk, bemutatott pár bravúrt (45′ 26-19). Az utolsó negyedben már kevesebbet hibáztunk, támadásaink is eredményesek voltak, de már csak faragni tudtunk a különbségen (60′ 36-31).

NB II, 15. forduló, Lipót Sport KFT – Széchenyi University HT Veszprém U21: 36-31 (18-16)

Lipót Sport KFT: Farkas Cs. (K) 12/43, Bordács T. (K), Zsiros M. (K), Horváth J. 6, Farkas B. 4, Oross S. 5, Herkovits R. 3, Lukács B. 2, Kovácsovics L., Győre B. 2, Molnár R. 1, Szűcs L. 3, Nagy P. 2, Gáspár R., Sokoray Á. 4, Vidéki R. 4
Vezetőedző: Fábián Csaba

Széchenyi University HT Veszprém U21:
Dobos B. (K) 6/42, Kovács K. (K), Horváth Á. 2, Csörnyei R., Turza R. 1, Fercsik D. 10, Holczer L. 2, Leveszy F. 2, Ruzsányi K., Szentgyörgyi Zs. 1, Majczán D. 10, Steierlein V., Bódi B., Gáncs-Pető L. 2, Tóth B., Habda B.
Vezetőedző: Éles József

Játékvezetők: Horváth Kristóf, Krupánszki Kornél

Hétméteresek: 3/3, ill. 3/4
Kiállítások: 6 perc, ill. 8 perc

A következő fordulóban a csoportelső Tatai AC otthonában játszik csapatunk.

A találkozó időpontja: 2025.03.01., szombat | 15:00

Hajrá, VKKFT!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztás Facebookon

Fatal error: Uncaught wfWAFStorageFileException: Unable to save temporary file for atomic writing. in /chroot/home/eleskezi/eleskezisuli.hu/html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php:34 Stack trace: #0 /chroot/home/eleskezi/eleskezisuli.hu/html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php(658): wfWAFStorageFile::atomicFilePutContents('/chroot/home/el...', '<?php exit('Acc...') #1 [internal function]: wfWAFStorageFile->saveConfig('livewaf') #2 {main} thrown in /chroot/home/eleskezi/eleskezisuli.hu/html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php on line 34