Utánpótlás csapataink 6-7. fordulós eredményei

Mozgalmas hetet zártak utánpótlás csapataink. Volt bravúros győzelem, nagy csatákban pontszerzés és vereség is. U15-ös korosztályunk pedig Székesfehérváron játszotta le két 4. fordulós mérkőzését.

U18 III. osztály 7. forduló

VKKFT II – Éles KISE II: 34-19 (16-14)

Klubon belüli összecsapásra került sor, ahol Gyévai Iván és Bonyhádi Tibor csapatai mérkőztek meg egymással. A saját korosztályukban az első osztályban szereplő VKKFT erőfölénye hamar kiütközött. Az első félidőben mindössze négy gólt kaptak. A második játékrészben az Éles KISE is felvette a kesztyűt és küzdött a láthatóan túlerőben lévő ellenfélel szemben, ami a végeredményen is meglátszott. Ez félidő már szorosabb volt, mindössze három gólnyi volt a különbség a csapataink között.

U18 I. osztály 6. forduló 

Veszprém Handball Academy – VKKFT U18: 36-24 (11-11)

Az eddig hibátlan akadémiai csapat ellen nehéz feladat várt Kovács György csapatára. A győzelem és a pontszerzés lehetősége egészen az első félidő végéig elérhető közelségben volt. Nagy különbség nem mutatkozott a két együttes között az első harminc percben, bár a városi rivális vezetett többnyire 1-2 góllal, amit nagy munkával ledolgoztak játékosaink, sőt az utolsó harminc másodpercben még vezettek is, de büntetőből még egyenlítettek a hazaiak. 

A pihenő után mutatkozott meg először az akadémisták fölénye, 4-5 találattal elléptek. Ezen csökkenteni nem sikerült, de egészen az utolsó negyedig nem is nőtt nagyobbra fiataljaink hátránya. A hibák azonban visszaütöttek, kezdett egyre jobban nyílni az olló, korán eldőlt a győztes kiléte. 

U20 I. osztály 6. forduló 

Veszprém Handball Academy – VKKFT U20: 29-29 (13-13)

Éles József csapatára is az eddig pontveszteség nélkül álló városi rivális Akadémiai csapat várt. Nem is kezdtek jól játékosaink, tíz perc alatt négy gólos hátrányba kerültek. Ezt óriási munkával sikerült többször is ledolgozni, de az ellenfél kezében volt a minimális előny. Időkérésünk után változott a játék képe, a hazaiak nyolc percen keresztül nem jutottak szóhoz, kapusaink teljesítményének is köszönhetően. 6-0-ás sorozatot tett oda csapatunk, amivel a vezetést is átvették. A szünetre döntetlennel mentek a felek. A második félidő is hasonlóan kezdődött, a hazaiak négy gólos előnybe kerültek az elején, innen kelett játékosainknak megkezdeni a felzárkozást. Ami olyan jól sikerült, hogy hat percen keresztül még gólt sem kaptak, óriási játékokkal most fiataljaink kezébe került a vezetés az utolsó negyedre. A folytatásban 1-2 találatnál nagyobb különbség nem alakult ki egyik térfélen sem,   a véghajrá előtt ez most a csoportelsőnél volt. Kevesebb, mint két perc volt már csak hátra, mikor két büntetőt is eredményesen értékesített csapatunk, amivel egyenlítettek és először pontot vettek el a szezonban eddig hibátlan hazaiaktól. 

U16 I. osztály 7. forduló 

VKKFT U16 – Veszprém Handball Academy U16: 13-19 (3-8)

Harmadik korosztályban is Veszprém – Veszprém találkozóra került sor az elmúlt héten, Gyévai Iván tanítványai szintén a városi rivális ellen mérkőztek meg. Igen gólszegényre sikerült az első félidő, de a hibák sem kerülték el fiataljaink játékát. Labdavesztések, rontott lövések uralták a játékukat. Ez a túloldalon is igaz volt, bár a félidőre öttel vezetett a hazai csapat. A szünet után már látható volt a javulás, a lövések pontosabbá váltak, gyarapodott a gólok száma. A hátrányon ledolgozni nem sikerült, sőt a játékrész közepén kétszer is emberhátrányba kerülve, ez tovább is nőtt kilencre. Igyekeztek, megpróbáltak ezen játékosaink csökkenteni a végéig, kicsit sikerült is faragni, de a győzelem kérdése már eldőlt.

Fotó: Wolf Attila

U20 II. osztály 6. forduló 

Éles KISE – PTE PEAC: 34-33 (14-16)

A csoportelső és eddig veretlen Pécsiek vártak Varjú Péter Csaba csapatára, ami nem ígérkezett könnyű feladatnak. Ennek ellenére jól kezdtek fiataljaink, szinte hibátlan játékkal rukkoltak elő, amivel hat gólos előnyre tettek szert. Sokáig tartották is ezt, de az utolsó bő tíz percben visszaütött a nagy küzdelem, a hibák mellett a gólszerzéssel is adósak maradtak a fiúk. A szünetre ezzel magukra húzták a vendégeket, akik ráadásul két góllal a szünetre a vezetést is átvették. Jót tett a pihenő csapatunknak. Kapusunk védései mellett gyorsan sikerült egyenlíteni. 

Nagy csata folyt a pályán a győzelemért, nem adták fel játékosaink, hiába a pécsieknél volt a kezdeményezés, a minimális előny, mindig volt rá tőlünk válasz és a kapunkból is jöttek a védések. Végletekig küzdött csapatunk a listavezető ellen, aminek meg is lett a jutalma. A legjobbkor, az utolsó másodpercben jött a győzelmet jelentő végső találat. 

 U16 II. osztály 7. forduló 

Százhalombattai KE DOSE – Éles KISE U16: 24-24 (15-16)

A hetet Bonyhádi Tibor csapata zárta, akik Százhalombattán léptek pályára. Nem indult csapatunk számára jól a találkozó, nem volt kevés az ejtett hibák száma tőlünk. Tíz perc alatt hat góllal mentek el a hazaiak. Ennek ellenére nem adták fel fiataljaink, óriási akarattal, a hibákat minimálisra csökkentve kezdtek felzárkózni. Ez annyira jól sikerült, hogy mínusz hatról előbb kiegyenlítettek, majd két góllal a vezetést is átvették a szünet előtt. A pihenő után is sikerült a jó teljesítményt kitenni a pályára, egyenlítési kényszerbe hozva a hazaiakat. A hajrában kissé több pontatlanság esett nálunk, a Szombathelyiekhez került az orrhossznyi vezetés. Ebben a felfokozott helyzetben fél perccel a vége előtt csapatunk az egyenlítésért támadhatott, ami meg is hozta a pontszerzést jelentő találatot.

Országos Gyermek Bajnokság U15, IV/B csoport, 4. forduló 

Eredmények

1. mérkőzés: 

Éles KISE U15 – Veszprém HC A: 30-33

2.mérkőzés:

MOL Tatabánya KC-Tarján II – Éles KISE U15: 34-49

Vezetőedző: Szedlák Nikolett 

Hajrá, ÉKI! Hajrá VKKFT!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztás Facebookon

Fatal error: Uncaught wfWAFStorageFileException: Unable to verify temporary file contents for atomic writing. in /chroot/home/eleskezi/eleskezisuli.hu/html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php:51 Stack trace: #0 /chroot/home/eleskezi/eleskezisuli.hu/html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php(658): wfWAFStorageFile::atomicFilePutContents('/chroot/home/el...', '<?php exit('Acc...') #1 [internal function]: wfWAFStorageFile->saveConfig('livewaf') #2 {main} thrown in /chroot/home/eleskezi/eleskezisuli.hu/html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php on line 51