Üstökös -Kupa Értékelés

Az Éles Kézisuli 3 csapata 2012 okt 27-28.-án Dunaújvárosban az Üstökös- Kupán mérette meg magát. .A tornán való részvétel elsődleges célja az volt, hogy felmérjük csapataink hol állnak a felkészülésben.

Az U9 -esek szombaton 6 mérkőzést játszottak. Nègy  győzelem és két vereség a  mérlegük. Ettől a még formálódó korosztálytól ez nagyon szép eredmény. A fiúk rendkívül nagyot küzdöttek amièrt külön dícséret illeti őket. Ezúton is gratulálunk minden újonnan debütáló Éki palántának. A végelszámolásnál ez az erdmény a 3.helyre volt elegendő,annak tudatában hogy a csapat egy kulcsfontosságú játékosa nem szerepelt velük.

Az U10 es korosztály szombaton mindkét meccsét megnyerve került az elődöntőbe.Vasárnap az 1. meccset a Békés ellen játszották, ez a győzelem a döntőbe jutást eredményezte. Az aranyéremért a Tata együttesével kellett megküzdenünk.A mérkőzés nagyon fordulatos volt,melynek legfőbb pozitívuma az hogy 5 gólos hátrányból is volt erőnk felállni. Az összecsapást sajnos 1 góllal elveszítettük,de ebből az eredményből nem csüggednünk,hanem építkeznünk kell.A csapat a tornáról ezüstéremmel tért haza. Szerettünk volna edzőnknek ,Szedlák Nikolettnek aranyéremmel kedveskedni születèsnapjára.Ígérjük később ezt bepótoljuk,de ezúton is szeretnénk neki sok Boldogságot kívánni születésnapja alkalmából.

U11-seink két kucsfontosságú játékos nélkül lettek a tornára nevezve. Ezzel az volt a célunk hogy az eddig kevesebb szerephez jutott játékosaink is nagyobb részt vállalhassanak az éles küzdelmekben.A fiúk,nem játszottak rosszul,de teljesítményükkel csak részben lehetünk elégedettek,mert az igazán komoly ellenféllel szemben( Békés)sajnos jelentős gólkülönbséggel mardtak alul.Lehetett látni hogy a csapatból nagyon hiányzott Dominik,és Krisztián,azonban a küzdő szellemért dícséret illeti a csapatot.A tornán nyújtott teljesítménye alapján a csapat legjobb játékosa Kövér Benedek lett.A döntő  legjobban teljesített és legjobban küzdő játékosa Becski Lambert. Külön gratulálunk mindkèt játèkosnak. Ezzel a teljesítménnyel a 2. helyen végeztünk.

Hajrá ÉKI!!!!!!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztás Facebookon

Fatal error: Uncaught wfWAFStorageFileException: Unable to save temporary file for atomic writing. in /chroot/home/eleskezi/eleskezisuli.hu/html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php:34 Stack trace: #0 /chroot/home/eleskezi/eleskezisuli.hu/html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php(658): wfWAFStorageFile::atomicFilePutContents('/chroot/home/el...', '<?php exit('Acc...') #1 [internal function]: wfWAFStorageFile->saveConfig('livewaf') #2 {main} thrown in /chroot/home/eleskezi/eleskezisuli.hu/html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php on line 34