Továbbra is veretlenül

A héten tovább folytatták kiváló bajnoki szereplésüket a serdülő és ifi bajnokságban szereplő csapataink. Újabb 4 meccsen pályára lépve, mind a 8 bajnoki pontot begyűjtötték.

Csütörtök igazi meccs-dömping volt, ahol két serdülő és egy ifjusági csapatunk lépett pályára.

A sort az ÉKI serdülő csapatunk nyitotta, aki a Bp. Honvédet fogadta és ugyan szoros meccsen, de végig vezetve győztek 31-27 arányban.

Majd követkett két BFKA-Veszprém Akadémia elleni rangadó. Elsőként a VKKFT serdülő csapatunk egy igazán gólgazdak mérkőzést játszott és nyert végül 6 gollal, 45-39-re.

A győzelmekkel mindkét serdülő csapatunk megőrizte veretlenségét. A VKKFT holtversenyben az első helyen áll, és szorosan követi az ÉKI csapat, akik mindössze egy pontot hullattak eddig.

A sort az ifjusági csapat zárta, akik a nap legszorosabb meccsét játszották, azonban fejben jobban bírták a végjátékot és végül 2 góllal diadalmaskodtak (28-26).

Kovács István vezetőedző: „Örülök a győzelemnek. Nagyon jó mérkőzést játszottunk. Az 1. félidő végén volt egy kis szerencsénk, ennek volt köszönhető a 4 gólos különbség. Az emberelőnyeinket, ha az egész mérkőzésen jobban kihasználjuk nagyobb lett volna a különbség. A 2. félidő elején a támadójátékunk akadozott. Jó irányba tartunk, de még sok munka vár ránk fizikálisan és mentálisan egyaránt. Gratulálok csapatomnak! „

Ezzel a győzelemmel az ifi bajnokságban is, hibátlan mérlegg, a Csurgói KK csapatábal holtversenyben vezeti a tabellát a csapat.

A nagy győzelem után, ifjúsági csapatunkra várt még egy kihívás, akik szombaton Kisbérre utaztak az NB2-es bajnokság soronkövetkező fordulójára.

Itt sem okoztak csalódást a fiúk, hiszen már a félidőre magabiztos, 7 gólos előnyt alakítottak ki, amit még egyel sikerült megtoldani a meccs végére, ezzel 8 góllal, 37-29-re nyerve.

Kovács István vezetőedző: „Végig kezünkbe tartottuk a mérkőzést. Úgy is, hogy ellenfelünk sokszor a durva, sérülést okozó szabálytalanságokat követett el. Ettől függetlenül elégedet vagyok.”

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztás Facebookon