NBII észak-nyugati bajnokság -évközi értékelés-

Az NBII észak-nyugat férfi felnőtt csoportjában szereplő Veszprémi Kézilabda Kft U23-s csapata is megkezdte a tavaszi szezont. Csapatunk szinte ifjúsági korú játékosai mindent megtesznek a csoportban komolyabb célokra törő ellenfeleivel szemben. Rögtön a bajnok esélyes Nemesvámos csapata lesz az első ellenfele a tavaszi nyitányon.

12. forduló

Nagyon jó kezdés, majd futottunk az eredmény után.

Veszprémi KKFT U23 – Bajnok DSE Nemesvámos (18:17) 33:35

Veszprémi KKFT gólszerzői: Bugyáki D. – Tóth D. 6-6, Szép M. 14 (3), Dainese N. – Győrvári T. 4-4, Szmetán M. 3 (1), Szép M. 3 (1), Szabó B. – Bóka D. 2-2, Nagy M. – Forgács K. – Seregi M. 1-1

Kovács István edző: Nagyon jól kezdtük a mérkőzést. 21. percben 16:9-re vezettünk. Ekkor bizalmat adtam fiatalabb játékosaimnak, akik nagyon rosszul „szálltak” be a mérkőzésbe. A második félidő végén lehetőségünk nyílt, hogy fordítsunk, de sajnos nem éltünk a lehetőséggel. Magamat hibáztatom az eredmény miatt. Mindig tanul az ember a hibáiból.

13. forduló

Idegenben mindig nehezebb győzni.

Bakonyerdő Pápa – Veszprémi KKFT U23 (15:17) 33:39

Veszprémi KKFT gólszerzői: Szép M. 14 (3), Bóka D. 6, Nagy M. 5, Tóth D. – Sisa E. 3-3, Dainese N. – Szabó B. – Győrvári T. – Kalamár G. – 2-2

Kovács István edző: Nagyon nem állt össze a védekezésünk. Alapvető hibákat veszek észre. Szép Milán játékának ismét örültem. Viszont kapus fronton többet kellene hozzá tenni, akkor elkerülhető volna ez a rengeteg kapott gól. Sokat kell dolgoznunk, hogy egyenletes teljesítményre legyünk képesek.

14. forduló

Megyei rangadón nem fér bele ennyi hiba.

Veszprémi KKFT – Várpalotai Bányász Sportkör (15:12) 25:29

Veszprémi KKFT gólszerzői: Szép M. 7 (1), Sisa E. 5 (1), Somogyi B. 4 (1), Dainese N. 4, Szabó B. 2, Tóth D. – Szántó A. – Forgács K. 1-1

Kovács István edző: Ilyen mérkőzésekre volna szükségünk. Ezekből lehet tanulni és fejlődni. Nagyszerű játékot mutattunk az igen jó hangulatot teremtő palotai szurkolóknak. Sajnos hiányoztak a szélső gólok, valamint a kihagyott három büntető. A nélkül nem lehet mérkőzést nyerni. Végig fej-fej mellett voltunk, sőt vezettünk is. A rutinosabb vendégek megérdemelten nyertek. Gratulálok a csapatomnak!

15. forduló

Több jó teljesítmény= GYŐZELEM

Veszprémi KKFT U23 – Kézilabda Klub Ajka (15:12) 28:26

Veszprémi KKFT gólszerzői: Szmetán M. 8 (1), Szép M. 8 (3), Dainese N. 5, Nagy M. – Seregi M. – 2-2, Szabó N. – Szabó B. – Bóka d. 1-1

Kovács István edző: Jó mérkőzést játszottunk az Ajka ellen. Igazi férfias tartása volt a csapatomnak. Dainese Nicolas hasznos szereplője volt a csapatnak védekezésben és támadásban egyaránt. Támadásban Szép Milán és Szmetán Máté nagyszerűen szervezték a játékunkat. Igazi csapatként küzdöttünk végig az egész mérkőzésen. Gratulálni tudok csak. Ezt a teljesítményt várom a csapatomtól. Dolgozunk tovább annak rendje módja szerint.

16. forduló

Nem szabadna kiengednünk a vezetés tudatában sem.

Agrofeed ETO-SZESE U23 – Veszprémi KKFT U23 (18:21) 38:38

Veszprémi KKFT gólszerzői: Szmetán M. 10 (1), Szép M. 10 (1), Bartha B. 8, Szöllőskei G. 4, Szabó B. 3, Tóth D. – Szántó A. – Szabó N. 1-1

Kovács István edző: 10 perc zavar majdcsak a vesztünket okozta. A végén kezünkbe volt a 2 pont sorsa. Hajtós, futós mérkőzésre számítottam. Ez be is igazolódott. Három játékosom 28 gólt lőtt. Ez nem jó. Többieknek is hozzá kell tenni egy ilyen mérkőzésen. Hiányoltam a szélsők góljait.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztás Facebookon