Két aranyat hozott Prágából a nyuszi

 

Az ÉLES KÉZISULI szinte minden lehetőséget megragad, hogy tanítványait képezze, így a húsvéti ünnepeket is kézilabdázással töltötte két korosztályunk is , hiszen részt vettek a PRAGU HANDBALL  CUP elnevezésű nemzetközi utánpótlás tornán. A Cseh fővárosban megrendezésre kerülő sportesemény igen rangos és népszerű utánpótlás tornának számít Európa szerte, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén is több mint 400 csapat nevezett a sporteseményre. A szervezők nagyon ügyeltek a színvonalas lebonyolításra, kiváló sportlétesítményekben játszhattak a gyermekek. A húsvét hétfőn megrendezésre kerülő döntőn, pedig nem csak kézilabdával, hanem tánc bemutatókkal, különböző látványosságokkal is szórakoztatták a szép számban jelenlévő nézőket.

Az U12 korosztály a csoportmeccseken dán, szlovák, cseh és horvát csapatokkal találkozott, nagyon nagy gólkülönbségű meccseket megnyerve lett magabiztosan csoportelső. A kieséses szakaszban cseh, észt és horvát ellenféllel szemben kellett megbírkózniuk a döntőbe jutásért, amit szintén sikeresen megoldottak a gyerekek. Az aranyérem elhódításáért a Zágráb csapatával szemben kellett a srácoknak meccset nyerni, ami sikerült is, hiszen 21:6 arányban győzte le és így veretlenül lett tornagyőztes az ÉKI U12. Gratulálunk szép volt fiúk! Külön gratuláció Redling Andrásnak, akit a torna legjobbjának választottak a korosztályában!

Az U10 koedukált versenyzés keretein belül csillogtathatta meg tudását. A csoportmeccseken pénteken cseh, olasz és szlovák csapatokkal mérkőztek meg a gyermekek. A találkozók során a fiúk igazi „örömkézilabdát” játszhattak, mindenki kapott lehetőséget, mosolygós arcok hagyták el a játékteret. Szombaton két cseh csapatot győztünk le, vasárnap pedig egy szlovén és egy cseh  együttest kellett két vállra fektetni a döntőbe jutáshoz. A fináléban a szombethelyi lányokkal játszottunk egy barátságosnak mondható mérkőzést, ami az U10-es korosztálynak az aranyérmet jelentette.


Kedves jelenetek gazdagították a gyermekek és a velük utazó szülők élményeit, a dedikált sárga labdák, az extrém-magas játszótéri mászóka, a nekünk szurkoló olasz gyermekek és szüleik, a bábeli zűrzavart megidéző kommunikáció a gyerkőcök között.

 

 

A díjak a tavalyihoz hasonló gyönyörű, kézműves remekművek voltak, melyek örök emlékei lehetnek ennek a nemzetközi tornának! Köszönjük a gyermekeknek, a szülőknek a részvételt, az eredményeket, a törődést, amiben azok a gyermekek is részesülhettek, akivel nem tudott elutazni hozzátartozó! Végül, de nem utolsó sorban köszönet a csapat edzőinek is, Nikinek, Józsinak, akik pár ősz hajszállal biztosan gazdagodtak, még ha az edző páros férfi tagján ez nem is látszik…

 

 

HAJRÁ ÉKI!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztás Facebookon