Hazai pályán szenvedtünk vereséget

Ismét hazai pályán mérettette meg magát a Széchenyi University HT Veszprém U21 az Alsóörsi SE ellen az NB II bajnokság újabb fordulójában vasárnap

Archív fotó

Ezúttal Éles József helyett Kovács György irányította a fiatalokat, kapusedzőnk, Kovács Ákos pedig ezúttal az ellenfél portáját őrizte. Sajnos a győzelem nem sikerült. A Balaton-parti együttes vitte haza a két pontot.

A vendégek kezdtek jobban. 0-3 után Urbán Tamás és Frajt Zoltán szerezték első góljainkat (7′ 3-5). Sajnos helyzeteink kimaradtak, az ellenfél újabb három találataival tovább nyitotta az ollót (12′ 4-8). Kovács György időt kért, de a hibák számát nem sikerült csökkenteni. Fercsik Dániel révén – aki négyszer is eredményes volt ezekben a percekben – megfeleztük a hátrányunkat (22′ 9-11). Kiegyenlíteni nem tudtunk, pedig Patonai Bálint gólja után még mindig meg volt a remény erre a félidő vége előtt is (27′ 12-14). Újabb találat már nem jött fiataljainktól a szünetig, ráadásul a hibáinkat jól kihasználó alsóörsiek újra visszavették a négygólos vezetést (30′ 12-16).

A második játékrész elején megfeleztük a négygólos hátrányunkat. Fercsik Dániel gólja után Patonai Bálint előbb akcióból, majd büntetőből volt eredményes (36′ 15-17). Hullámzó volt a játékunk: ahogy közelebb kerültünk volna, elkezdtünk többet hibázni, és nem tudtunk válaszolni az alsóörsi gólokra. Az addigi legnagyobb, ötgólos különbség alakult ki a két csapat között (40′ 15-20). Újabb gólszerzőnk is akadt: a felnőtt mezőnyben múlt héten bemutatkozó Szentgyörgyi Zsombor talált be, de a közben már héttel is vezető vendégek játékára nem találtuk a megoldást (47′ 19-25). A hajrában Urbán Tamás és Szentgyörgyi Zsombor találataival még tudtunk kozmetikázni az eredményen, végül újabb fiatalunk, Steierlein Vilmos góljával alakult ki a végeredmény (60′ 25-28).

NB II, 12. forduló, Széchenyi University HT Veszprém U21 – Alsóörsi SE 25-28 (12-16)

Széchenyi University HT Veszprém U21:
Kovács K. (K) (1/9), Nagy B. (K) (8/28), Urbán T. 4, Horváth Á. 1, Fercsik D. 8, Holczer L. 1, Szabadi Zs., Patonai B. 5, Steierlein V. 1, Habda B., Gáncs-Pető L. 2, Szentgyörgyi Zs., Frajt Z. 1
Vezetőedző: Kovács György

Alsóörsi SE:
Kovács Á. (K) (1/6), Molnár B., Kósa B. (9/29), Tárkányi B. 1, Horváth Zs. 4, Gátvölgyi D., Bálint B. 3, Márk B. 2, Szűcs B. 2, Rózsa K. 3, Csere G., Pointner K. 2, Bonyhádi T. 4, Hajdú J. 3, Lukács Z. 4
Vezetőedző: Csiszár Péter

Játékvezetők: Cseszregi Bence, Papp Péter

Hétméteresek: 2/3 ill. 0

Kiállítások: 6 perc, ill.  6 perc

A következő mérkőzésen idegenbe utazunk a pontokért, a Lipót Pékség otthonába.
A találkozó időpontja: 2025.02.21., péntek | 19:00

Hajrá, VKKFT

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztás Facebookon

Fatal error: Uncaught wfWAFStorageFileException: Unable to save temporary file for atomic writing. in /chroot/home/eleskezi/eleskezisuli.hu/html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php:34 Stack trace: #0 /chroot/home/eleskezi/eleskezisuli.hu/html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php(658): wfWAFStorageFile::atomicFilePutContents('/chroot/home/el...', '<?php exit('Acc...') #1 [internal function]: wfWAFStorageFile->saveConfig('livewaf') #2 {main} thrown in /chroot/home/eleskezi/eleskezisuli.hu/html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php on line 34