EZÜSTÉRMES AZ U9

Nagyon büszkék lehetünk egyesületünk idei eddigi Erima szereplésére hiszen más nevelőklubbok nem izgulhattak egymást követő négy hétvégén országos döntőben a csapataikért.
Az Éles Kézisuli U9-es korosztálya szombaton a csoportmérkőzéseket a veszprémi Deák Iskola csapatával kezdte. Nehezen lendültünk játékba, de a nyitómeccsen általában még “keressük” az igazi arcunkat, a végeredménnyel lehettünk csak elégedettek. A második összecsapás a Kézilabda UP Kft – Tromos -ÉKI volt amelyen magabiztos győzelmet arattunk, szép játékkal. A harmadik meccs amolyan előrehozott döntőnek volt mondható, hiszen az év folyamán a Kézilabda UP Kft – Soroksár csapatával mindig “ki-ki” mérkőzést játszottunk a különböző utánpótlás-tornákon. A kiváló kapusteljesítménynek, bátor támadójátéknak köszönhetően hat gólos győzelemmel hagytuk el a pályát.
Vasárnap a házigazda Gyöngyös csapata ellen léptünk pályára, a tét a döntőbe jutás volt. Fiaink ügyesen megoldották a feladatot, és vártuk, hogy ismét nekünk szóljon a Himnusz az ERIMA Országos Bajnokság döntő mérkőzése előtt.
Ellenfelünk a Kézilabda UP Kft – Soroksár volt, végig a fejekben motoszkált vajon lesz-e elég erőnk újra megismételni az előző napon nyújtott kiváló teljesítményt. Sajnos a mérkőzésen egyszer vezettünk (0-2), ezenkívül csak futottunk az eredmény után. Játékunk bizonytalanná vált, helyzeteink sorra kimaradtak, így ezen a napon az EZÜSTÉREMNEK örülhettünk! Ez is nagyon szép eredmény, gratulálunk fiúk!!
Ezen a hétvégén az U8-as csapat  játszik az országos döntőben a Márc.15-i Sportcsarnokban. Gyertek ki a helyszínre ha lehetőségetek van rá, hogy együtt buzdíthassuk őket. Ha az eddigieket tendenciának vehetjük akkor U12 ARANYÉREM,U11 EZÜSTÉREM,U10 ARANYÉREM ,U9 EZÜSTÉREM, U8????
HAJRÁ ÉKI!!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztás Facebookon