Éles Kézisuli Toborzó 2012 Értékelés

ÉLES KÉZISULI tehetségkutató nap a Veszprém Arénában

 

 

2012.március 31-én az Éles Kézisuli és a Haribo Magyarország Kft.szervezésében került sor egy színvonalas sportrendezvényre melynek fő célja az volt, hogy a kilátogató gyermekek bepillantást nyerhessenek a kézilabdázás szépségeibe, illetve próbára tegyék gyorsaságukat, kitartásukat,megmutathassák, hogy milyen ügyesen bánnak a labdával.A sorversenyek, ügyességi vetélkedők mellet az ÉKI összes korosztálya a meghívott Student Comfort KUK és Padányi Repülőszarvas Egyesület lány növendékeivel közösen bemutató mérkőzéseket játszott, melyeken keresztül látható volt, hogy a gyermekek mennyire élvezik ezt a sportot,milyen örömet szerez nekik a közös mozgás.

A 120 regisztrált gyermek számára igyekeztünk felejthetetlenné tenni ezt a napot,ugrálóvárral, street handball bemutatóval,kölyök discoval kedveskedtünk a kilátogatóknak.

Reméljük, hogy sikerült a résztvevők érdeklődését felkelteni a sportág iránt és  a jövőben sokukkal találkozhatunk majd az edzéseken.A jelentkezők között két egyhetes nyári tábort sorsoltunk ki,amit a nyertesek hatalmas örömmel fogadtak.

Az összes jelenlegi és jövőbeli ÉKI tag nagyon jól érezte magát,a programot neveztetjük hagyományteremtőnek jövőre szeretnénk újra megrendezni.

Ugye eljöttök?:))

Üdv:Hajrá ÉKI

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Megosztás Facebookon

Fatal error: Uncaught wfWAFStorageFileException: Unable to save temporary file for atomic writing. in /chroot/home/eleskezi/eleskezisuli.hu/html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php:34 Stack trace: #0 /chroot/home/eleskezi/eleskezisuli.hu/html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php(658): wfWAFStorageFile::atomicFilePutContents('/chroot/home/el...', '<?php exit('Acc...') #1 [internal function]: wfWAFStorageFile->saveConfig('livewaf') #2 {main} thrown in /chroot/home/eleskezi/eleskezisuli.hu/html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php on line 34