Töretlenül fejlődik 2007-es csapatunk

Az egész őszön átívelő fejlődés nem tört meg a tavaszi szezonra sem 2007-es csapatunknál. Továbbra is jól bírják a kettős terhelést, amit az U12-es melletti U13-as versenyzés jelent. A csapat játékának javulását jól mutatja a mindenkinél, szemmel látható egyéni fejlődés és az összjátékban produkált előre lépés is. Ezt támasztják alá az eddig elért eredmények is, […]

Dicséret illeti őket

A nagy akarás általában jó játékkal párosult az Éles Kézilabda Iskola SE II. esetében, a közösség a tizenkét éves fiúk mezőnyében ősszel veretlen maradt, míg a két esztendővel idősebbeknél az alsóházban folytatja a tavaszi csatározásokat. Az egyesület keretein belül Gyévai Iván edző immáron négy éve egyengeti a kiváltképp 2005-ben született sportolók útját, akiknek a magját […]

U12 összefoglaló

Az U12-es korcsoportban 3 csapatot indított egyesületünk, Éles I. , Éles II., és VKSE néven. Éles I. csapatunk a csoportmérkőzések és a felső ági rájátszás után első helyen jutott tovább az országos elődöntőbe, amelynek első fordulójában  a Csurgó, és a Komló csapata ellen mérték össze tudásukat a fiúk. Eredmények:   Éles I. – Komló Sport […]

Kicsi a bors de erős

Veszprémi KKFT U12 I. Csapat Az Éles FU12 I. Csapatához hasonlóan az U12-ben indított Veszprémi KKFT I. ( 2004-2005. és 2006-os születésű fiúkból áll )a régiós csoportmeccsek után a felső ágban folytathatják küzdelmeiket. Az első három fordulót tekintve nagyon szépen teljesítettek a fiúk. Mivel idősebb és fizikálisan erősebb ellenfelekkel találják magukat szemben a gyerekek , […]

U12 összefoglaló

A régiós csoportmérkőzések után az U12-es csapat a  Tóth László régió felső ágában folytathatja tovább a mérkőzéseket. Jelenleg 3 fordulót játszottak le a fiúk. 1.forduló Eredmények:  2017.01.21     ÉLES KISE-GYŐR FKKA     21:22 Játékosok: Kovács B (kapus), Hajdú Z (kapus), Farkas D (kapus), Vida Zs 1, Schmidt Zs 2, Priskin A 5, Kranyec […]

Nem sikerült a dobogós hely az Arany Kupán

Az Éles Kézisuli az előző évekhez hasonlóan idén is nevezett csapatokat a szentgotthárdi Arany-Kupára. A 2004 es korosztályban 3 csapatot indítottunk. A legfőbb cél az új játékosok beépítése volt. A  védekezési variációkat jól alkalmaztuk, de a támadásban kell még fejlődni. 2004 A csapat mèrkôzèsei: Éles Kézisuli ISE -RK Maksimir Pastela     9 – 16 […]

Csapatmunka eredménye a 3. hely

Az Éles Kézisuli U12-es csapata az Országos Erima Gyermekbajnokság döntőjét bronzéremmel zárta. A csoportmérkőzéseken a Debrecen és a Budaörs csapatát simán verték a fiúk, amivel bebiztosították magukat a legjobb 4 közé. A következő napon a csoportelsőség volt a tét, amit a Pler csapatával játszottak, de az ellenfél sajnos jobbnak bizonyult, így a 2. helyen zártak […]

U12-es csapatunk is a legjobb 4 között

Idén az Országos Gyermekbajnokság U12-es döntőjét Érden, és Szigetszentmiklóson rendezték. Az Éles Kézisuli 2003-as csapata az előző évekhez hasonlóan ismét bejutott a legjobb 4 csapat fináléjába. A csoport 2.helyezettjeként a keresztjátékot a Honvéd csapatával játszák a fiúk.   Hajrá Éki!!!!

Országos Döntőben az U12

A 2oo3-as csapatunk pontveszteség nélkül menetelt az Erima bajnokság döntőjéig, ami idén Szigetszentmiklóson kerül megrendezésre. Sérülések nehezítették a gyermekek felkészülését, de Kovács György tanítványait ez sem állíthatta meg a kitűzött cél eléréséhez vezető úton.Az Éles Kézisuli fennállása óta minden kiemelt korosztályban játszó csapata bekerült a legjobb négy közé, idén sem szeretnénk szerényebb eredménnyel zárni a […]

Irány az Országos Elődöntő

  Az utolsó csoportkörben fontos pontokat szereztek U12-és fiaink az Országos Elődöntőre nèzve,hiszen veretlenül mentek tovább. Ajka – Éles KISE      11-27 Kapusok:Kaiser Bálint,Illés Benett Játékosok:Milkovics Milán:5,Török Vida Zsombor:1,Czabula Huba:3,Szatmári Sándor:2,Perlaki Bence:4,Sövegjártó Levente:2,Szatmári Bence:4,Dabrónaki Marcell:1,Szegedi Máté:5,Varga Zalán:-,Békefi Bence:-, Èles KISE -Győr   23-18 Kapusok:Kaiser Bálint,Illés Benett Játékosok:Fazekas Gergő:5,Milkovics Milán:3,Török Vida Zsombor:-Szatmári Sándor:1,Sövegjártó Levente:-,Szatmári Bence:6,Dabrónaki […]