A Csapatmunka Diadala

Idén 22.alkalommal került megrendezésre  Szentgotthárdon az Arany-Kupa, ahol az Éles Kézisuli 4 korosztályban nevezett csapatokat. A 2005-ös csapat egy 9-es csoportban mérkőzött, ahol 3 magyar és 6 külföldi együttes szerepelt. A tornán a 3-2-1 es védekezés gyakorlása volt a cél. A döntőben ebből a védekezésből sikerült több labdát szereznie a fiúknak, amiből könnyű gólok születtek. […]

Tarolt a 2003 az Arany-Kupán

Az Éles Kézisuli az előző évekhez hasonlóan idén is nevezett csapatokat a szentgotthárdi  Arany-Kupára. A rendezőknek köszönhetően komoly mezőny gyűlt össze hazai és külföldi csapatok részvételével. A 2003-as csapat a Celje, Izola,és Pler együttesével került egy csoportba, ahonnan 2.helyzettként az Alsóörs csapatával kellett megvívniuk a továbbjutásért a legjobb 3 közé. A fiúk nagyot küzdöttek az […]

Két fontos mérkőzés az őszi szünet előtt

Az Országos Serdülő Bajnokságban a Telekom II és a Balatonfüred KSE csapataival küzdöttek meg 2002-es fiaink az őszi szünet előtti héten. A Telekom II  ellen kis csapatunk nagy aggodalommal indult neki, ami érthető hiszen a fizikális különbség igencsak kiütközött. Bár fiaink ha csak egy kicsit is hittek volna magukban, akár nagy arányú győzelmet is arathattak […]

Értékelő U13

Az idei évben az ÉKI  2003-ás korosztálya az U14 II.osztályban indult. Ebben a kiírásban a srácok Ajka,Várpalota,Telekom Veszprém Tapolca, SZESEGyőr, Győri FKKA, Szombathely ESE csapataival találkoznak három fordulón keresztül. Így májusig minden csapattal háromszor fognak játszani. A gyerekek fejlődése szempontjából nagyon jó ez a bajnokság, hiszen fizikálisan bele tudnak erősödni a következő évbe. Mivel nem […]

Meglepetés győzelem az OSB-ben

2016.10.19-én játszotta 2002-es csapatunk az OSB   7.  fordulóját Várpalotán. Fontos megemlíteni hogy a várpalotai együttes egy remek fizikai adottságokkal rendelkező jól felépített kézilabdát játszó társaság. A jelentős fizikális különbség mellett a csapat átlagéletkora is jóval magasabb mint a mi fiainké. Ezeket a mutatókat figyelembe véve egy szoros meccsre, tisztes helytállásra számítottunk. Első pozitív meglepetés […]

2001 VKKFT összefoglaló

A 2001-es csapatunk az idei évben az Éles Kézisuli testvéregyesülete a VKKFT színeiben versenyez. Ez a változás  elsősorban azt a pozitívumot hozta, hogy ez a korosztály 2 külön bajnokságban ( NB II férfi junior, kiemelt Serdülő Bajnokság) is próbára teheti magát, ami jelentősen hozzájárul a gyermekek szakmai fejlődésében. A csapat a fizikai fölény ellenére az […]

3 csapattal az U12-ben

Az Erima Gyermekbajnokság  U12-es korosztályának 1. fordulóját Ajkán rendezték 2016.09.25-én . Ebbe a korosztályba 3 csapatotot neveztünk, melyből az egyik VKKFT színeiben szerepel. A cél az , hogy mindenki a lehető legtöbb időt tudja a pályán tölteni. Örömteli szmunkra az is , hogy a 2004-es korosztályban indított 2005-2006 -os születésű gyermekek is remekül helyt álltak […]

A megérdemelt 4 pont helyett 2 pont

  Az Éles Kézisuli 2002-es csapata 2016.09.17-én Alsóörsön játszotta az Erima Gyermekbajnokság 1.fordulóját. A kis csapat sajnos nem tudott 14 főt leültetni a kispadra, ahogy azt a szabályzat előírja, mivel egyik játékosunk a továbbtanulás miatt megnövekedett iskolai terhekre hivatkozva sajnos abbahagyta a kézilabdát. Ennek okán, eggyel kevesebb gyermekkel tudtak nekivágni a fordulónak. A körülmények ellenére […]

Újabb siker a Kanyó Antal Emléktornán

Idén hatodik alkalommal rendezték meg Tatabányán a Kanyó Antal Nemzetközi Kézilabda Tornát. A szervezők ezzel az eseménnyel állítottak emléket a Tatabánya egykori játékosának és sikeres edzőjének, Kanyó Antalnak. Egyesületünk legidősebb U14-es csapata mindössze 11 fővel vett részt az eseményen, akik közül néhányan a fiatalabb korosztály tagjai. Ebbe a korcsoportban 8 csapat nevezett, közöttük cseh és […]

2016 CELL-CUP összefoglaló

Egyesületünk már 7 éve nevez erre a nagyszabású tornára. A 2016-os Cell-Kupa küzdelmekben már nem csak az Éles Kézisuli csapataiért izgulhattunk, hanem testvéregyesületünkért is , amely VKSE néven szerepelt. Az Éles kézisuli 2 kategóriában 5 csapattal indult. A VKSE szintén 2 kategóriában 3 csapatot nevezett. MU 12 -es kategóriában összesen 17 együttes versenyzett.Az Éles Kézisuli […]