Lányok a fedélzeten

Az Éles Kézisuli egyetlen lánycsapatát 23 sportpalánta, főként 2007 és 2008-as születésű lányok alkotják, amibe beletartozik egy 2009-es valamint két 2006-os születésű játékos is. Ebből kifolyólag, hogy mindenkit versenyeztetni tudjunk három korosztályban(U11, U12, U13) indultunk MKSZ által szervezett Gyerekbajnokságban. Sok új kislány érkezett hozzánk a nyáron és látható volt a gyerekek között meglévő tudásbeli különbség, […]

Kiérdemelt győzelmek

2006-os csapatunk az U13-as gyermekbajnokság Tóth László régiójában szerepel, ahol eddig hibátlan teljesítménnyel büszkélkedhetnek. Az eredményesség gyakran párosult kimondottan szép, közönség szórakoztató játékkal. Mindezt úgy produkálva, hogy gyakran csak egy-két cserével voltak kénytelenek kiállni a találkozókon, a keret szűkössége miatt. Ugyanakkor ennek köszönhetően mindenki kellő játéklehetőséget kaphatott, amivel rendszerint élni is tudtak a srácok.  Mivel […]

Jó úton a sikerhez

Az Éles Kézisuli 2005-ös csapata két fronton vív küzdelmeket az idei szezonban. U14-ben, azaz a saját korosztályukban az első osztályban szerepelnek, emellett egy korcsoporttal feljebb, az U15 másodosztályában is több mint tisztes helytállást produkálnak.  A két bajnokságban való indulás jó döntés volt, hiszen a saját korcsoportjukat dominálják, 10 mérkőzésből 10-szer győzelemmel hagyták el a pályát, […]